Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Mezőkövesd


Játékos alak (Bohóc)


3400. Mezőkövesd, Mátyás király út 65.

 
  
Játékos alak
 
Mezőkövesd
Alternatív, helyi címek:Bohóc
 
A Jézus Szíve templom mögötti játszótér mellett 
Mezőkövesden egy különleges szoborral gazdagodott a Kavicsos-tó és Szabadidőpark.
A játszótér szomszédságában felállított köztéri alkotás több mint 30 éve került Mezőkövesd tulajdonába. A város vezetői 2-3 évvel ezelőtt szereztek tudomást a bronzból készült szoborról.
 
„Annyit tudunk róla, hogy valamikor a 80-as évek legelején az MSZMP Központi Bizottsága ajándékozta a városnak a szobrot. Mivel a vezetőknek nem tetszett, az alkotás hosszú évekig a Költségvetési Üzem udvarán hevert, majd a felszámolását követően az Egri úti lakótelepen állították fel egy fa alatt” – mondta dr. Fekete Zoltán polgármester.
 
Az alkotás készítőjéről és a műalkotásról egyaránt kevés információ áll rendelkezésre. Az önkormányzat minden olyan szervvel felvette a kapcsolatot, ahol ismerhetik, vagy információkkal rendelkezhetnek róla, de a kutatás nem járt eredménnyel.
„A szobor különleges, játékos kinézete miatt úgy döntöttünk, hogy a játszótér mellett állítjuk fel. Az önkormányzat számára nem jelentett anyagi terhet, csak a lábazatot kellett kialakítani” – emelte ki a városvezető.
A műalkotás nevét és készítőjét tehát nem ismerjük, ugyanakkor egy dolog biztos; néhány pillanatra mindenki megáll a szobor előtt és kíváncsi tekintettel találgatja, hogy pontosan mit is ábrázolhat.
 
Forrás: Mezőkövesdi Újság 2015. június 18.

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »